2013. október 26., szombat

Az első összecsapás



1.fejezet



„A semmi közepén, egy egészen elhagyatott környék központjában, volt egy ház, ami sok embernek ugyan nem számított, de nekem az otthont, a védelmet, a menedéket jelentette.
Egy kis ház volt, nem volt benne sok hely, de sok dolog helyszíneként szolgált.
Innen indultam, de már akkor is tudtam, hogy én nagyobb dolgokra vagyok hivatott…”


***

Lángok csaptak fel egy kastély mellék épületében ezzel is emelve a feszültséget a harcoló felek között. A tűz egyre erősödött már az élettelenül fekvő tetemekre is átterjedt. De az igazat megvallva ez egyik csoportot sem zavarta. Az egyetlen baj ezzel az volt, hogy így az a kicsinyke esélyegyenlőség is, ami volt, eltűnt. A nyerésre álló csoport tagjai mohó vágyakozással tekintettek a tehetetlen ellenfeleikre. Éheztek. A vérüket akarták.
-         Tammy, mögötted! – kiáltotta el magát egy aranybarna hajú lány, a sötét szeme barnán csillogott az aggódástól. Vékony, kis kezével megpróbálta megakadályozni, hogy bármi baja essen az előtte álló barátnőjének.
 Az említett erre megfordult és azzal a lendülettel leszúrta támadóját, az pedig holtan terült el a földön.  Testéből pedig egy hatalmas karó állt ki.
-         Rohadt vérszívó dögök! – káromkodta el magát Tammy, majd mosolyogva fordult felé. – Köszi, Tia!
-         Ha tűz nem csitul, kénytelenek leszünk visszavonulni – jegyezte meg enyhén bajjósló hanggal egy vámpírvadász, a mellette álló, hosszú szőke hajú, kékeszöld szemű, még mindig mosolygó lánynak, annak a bizonyos Tammy-nak.
-         Ne aggódj, apám azt mondta, hogy már jön az erősítés –nyugtatta meg Tammy
-  Amennyiben nem ette meg őket egy csapat pióca… - fejezte be a mondatát Tia.
Majd mikor már azon voltak, hogy az senki sem jön, meghallottak egy cinikus női hangot, nem is olyan messziről:
-         Idióták!- kiáltotta el magát az újonnan jött. – Vagy hat darab vérszopót sem tudnak elintézni?!
-Te mégis ki a fene vagy? – nézett rá mindenki.
- Nem látszik? Egy magányos vámpírvadász, aki épp most menti meg a seggeteket. Amúgy meg nem akarom megzavarni a bájcsevejt, de társaságunk van – mutatott unottan a vámpírokra. Mindenki abba az irányba nézett, de ők már nem annyira érzelemmentesen. - Öhm, valaki, szenteltvizet vagy ilyesmit hozhatna…
Erre a kijelentésre nem csak a vadászok, hanem a vámpírok is – helyzethez képest teleljen ellentétes módon - felnevettek.
-         Te teljesen megbolondultál? Mégis ki kergette ide ezt a vörös ciklont?- nézett rá lenézően, egy csipetnyi tisztelet nélkül Tammy.
-         Ciklon? Azt a szőkékre mondják… elvből tudnod kellene, édes!
-         Vigyétek innen ezt az idegesítő nőt, mielőtt fogom, és én magam döfök egy karót abba nagy szívébe.
-         Igen én is tudom, hogy nagy a szívem, elvégre azért mentelek meg titeket szöszi. Ezt a szőkét!- mutatott körbe színpadiasan.
-         Na, jó, elég legyen ebből, nem én vagyok a szőke, te hordasz itt össze mindent a szenteltvízről, ami mellesleg úgy sem fog működni.
-         Amatőrök. Fogadjunk, szöszi?- fordult felé kihívóan.
-         Gyerünk, vöröske, már alig várjuk, hogy lássuk!
-         Zöldfülűek. – indult a vámpírok felé, akik még mindig lesajnálóan néztek vörös hajú lányra. Elővett egy kisebb kannát és ráöntötte az előtte nevetőre. A vámpír arcáról abban a pillanatban eltűnt minden nemű jókedv és üvöltve hullott a földre, mire a nő a kanna egész tartalmát rálocsolta. A folyadék lassan marni kezdte, és a következő másodpercben már csak a húsa látszott, végül nem maradt belőle más, csak a csontjai. A vörös pedig diadal ittasan lépett a maradványira és fordult a döbbent emberek felé – Nyertem szöszi.
A társaság csak némán lesett rá, válasz helyett.
-  Te kis… - ugrott neki egy vámpír, de a vörös odébb lépett és elkapta annak a nyakát.
- Most mond meg! Még szóra sem méltatnak. Mi a véleményed erről? –fordította szórakozottan fejét a vámpír felé a vöröske. – Igazad van. Van neked ettől jobb dolgod is! – döfött a szívébe egy karót, majd odébb dobta. Majd a vámpír élettelenül hullott a földre.
A többség még mindig némán nézte a bátor vöröskét, aki csak színpadiasan leporolta a kezét és zsebre vágta a karót. – Kész, jöhet a következő!
-Ez működött. - nézett maga elé Tammy. Ez működött…- mormolta még mindig maga elé.
- Naná, hogy működött, szőkeség. – bólogatott a vörös, kinek nevét még mindig homály fedte.
-Mégis ki a fene vagy te?- nézett rá mindenki, egyedül csak Tammy csinált, úgy, mint akit nem érdekel.
-Torrie Hunter, nagyon örvendek.
-Szia! Én Tia vagyok! – mutatkozott be kedvesen. –Ők itt Tammy és Kol. - mutatott körbe.
-Most nincs idő a bájolgásra, gyerünk be! – mutatott Tammy az ajtóra, amitől már csak alig pár méterre volt. – Meg kell ölnünk egy ezer éves vámpírt!...