Helló!!!
Itt Bogi! Igen tudom, hogy elég régen tettünk ki részt, de megvan rá a magyarázatunk! Vizsga vizsga hátán... De már vége! So just take it easy!
Jól van nem angolozok tovább! Bár nagyon szeretnék. Itt van a kövi rész is!Félig Nika és szerény személyem jóvoltából....Pár új dolog kerül a képbe, hőseink pedig úgy néz ki egy elég meghatározó eseménybe csöppennek bele.
6.
Fejezet
Ember
tervez, vámpír végez
Alig másfél órával később már egy
magán repülőn ültünk. Tia láthatóan
élvezte ezt az egészet, jókedvűen beszélgetett a Vöröskével. Nekem viszont nem
egyáltalán nem volt ilyen jó hangulatom. Még mindig aggódtam Apa miatt. Mi
történhetett vele? Lehet, hogy komoly baja van? Mi van ha… Nem, nem szabad
ezekre még gondolnom sem! Minden rendben lesz. Most a feladatunkra kell
koncentrálnom! Amiről jó lenne pontosabban tudni…
- Hé, Vöröske, pontosan mért is
kellett hamarabb Londonba menni? – néztem fel rá.
- Jé, azt hittem sose fogod
megkérdezni! – csapta össze gúnyos vigyor kíséretében a kezét.
- Te kis…
- De a viccet félre téve nagy a
baj… - váltott komolyra hangja. -Miszerint
a vámpírokat könnyűszerrel levadásszuk, úgy tűnik, dugába dől… - fogta a fejét,
olyan látványt nyújtott, mintha a világ súlya nehezedne a vállaira. – Sőt, már
dugába is dőlt.
- Miért? – néztünk össze most már
mi is idegesen Tiával.
Torrie fáradtan felsóhajtott.
- A vámpírok nem úgy reagálnak,
ahogy azt mi terveztük.
- Hogy érted?
- Úgy gondoltuk, hogy a Gróf
megölésével, mivel ő volt a teremtőjük, a vámpírok megőrülnek. Nos, ez bejött,
de nem pont úgy, ahogy mi azt vártuk. A
vámpírok egy része rendellenesen viselkednek, a saját fajtársait is megtámadják.
- És ezzel mi a baj? Ez csak jó
nekünk –furcsállottam a vöröske gondolatmenetét.
Az csak keserűen elmosolyodott –
Nem úgy van az! Csak egy kisebb csoportjuk, csak az a baj, hogy nagyon erősek.
És hiába ölik meg a többit, gondolj csak bele, mit csinálsz, ha egy nagyon erős
ellenféllel kell majd szembe nézned?
- Egyszerű, megpróbálok nála is
erősebbé válni.
- Pontosan! – állt fel a
helyéről, majd keresztbe tett karral elkezdett fel-alá sétálni – Sajnos a
piócák gondolkodás módja nem nagyon különbözik a miénktől. És a vámpírok honnan
nyerik az erejüket?
- Halandók véréből – suttogta
mellettem Tia.
- Ott a pont! És innentől kezdve
már van beleszólásunk a dologba. És
ráadásul, mi lesz akkor, ha a normális vámpírokkal a rendellenesek végeznek? Ők
sokkal vérszomjasabbak az átlagnál, és ha megerősödnek…
-… az emberiségnek befellegzett –
fejeztem be suttogva.
- E miatt kell hamarabb
cselekednünk. A rendellenes vámpírok száma napról napra csak nő. És nem a
normálisok pártolnak át hozzájuk, toboroznak ők is emberekből. Egyre nagyobb ez
eltűnések száma – nézett ki a repülő ablakán – Minél előbb likvidálnunk kell
őket, vagy ők teszik ezt velünk. És itt jön a képbe London eredetileg a Gróf
rokonait kellett volna kivégeznünk, hogy ne tudjanak új vezetőt választani, de úgy
néz, ki ezt nem csak mi akarjuk, hanem a rendellenesek is. Szóval, ezért –
fejezte be sóhajtva a mondandóját.
Egy ideig mindannyian csendben
mélyedtünk a gondolatainkba. Tehát így állunk… Azzal, hogy végeztem a Gróffal,
nem hogy segítettem a hallandókat, hanem csak még több bajt okoztam magunknak.
Ennyit értem el az önző bosszúmmal: még több áldozatot.
A csend kezdet túlságosan
hosszúra nyúlni, végül Tia ezt megérezve egy új, kevésbé ilyen komoly témát
vetett fel:
- Nem is tudtam, hogy annyi
pénzed van, hogy saját repülőd legyen – nézett Torrie-ra mosolyogva.
- Mert nem is így van, épp
ellenkezőleg: egy vasam sincs! – nevetett az fel kellemetlenül – Kis koromtól
kezdve a vérszívók kivégzésére neveltek a családomtól elválasztva így mióta az
eszemet tudom, mást sem tudok csinálni, mint őket megölni, máshoz nem is értek,
szóval... Csak azért vagyok ilyen jó helyzetben, mert sok a támogatóm. A sok
pénzes idióta, akik tudnak, a vérszívók létezéséről azzal szórakoznak, hogy
fogadnak egymással, meddig marad életben egy adott vadász. Na, rám is szoktak
fogadást kötni és, akik rám fogadnak mindig szponzorálnak. Bár, most, hogy így állnak a dolgok többen fogadtak ellenem, mint mellettem és ez egy kicsit zavar.
Szóval, ha a Szöszi lesz olyan kedves és nem foszt meg megint engem a
dicsőségtől, akkor megmutatom nekik, hogy kit írtak le! – próbált keménykedni,
de azért láttam rajta, hogy ő is aggódik – muszáj, győznöm…
Innentől kezdve az út végéig meg
sem szólaltunk. Mindenki ismét a saját gondolataiba temetkezett.
Mikor megérkeztünk a szállásra a
szobámban az ágyamon egy doboz várt rám. Nem tudtam ki lehet az, aki nekem
ajándékot küldd, és egy pillanatig még meg is ijedtem, hogy esetleg nem
követett-e minket valaki Londonba. Leraktam minden csomagot, majd rögtön
rohantam kinyitni az ajándékot.
-Egy ruha…- leheltem magam elé,
mikor megláttam mit rejt.
-Kitől van? – nézett rám
kíváncsian Tia.
-Megnézem van-e kártya hozzá… Meg
is van – vettem a kezem közé.
Drága
Tammy!
Szeretettel várom a ma esti bálba, remélem,
ez a ruha megér egy táncot.
Titkos imádó
Felolvasva
még a szívem is megállt egy pillanatra, kétségbeesettem próbáltam felkutatni az
emlékeim és visszagondolni ki lehet az a fiú, aki ilyet küld nekem. Nem is
beszélve arról, hogy sosem jártam Londonban.
-Ez
szerinted is olyan furcsa, mint szerintem? – nézett rám aggódóan Tia, majd
kivette a kezemből a kártyát és végigfuttatta rajta a szemét.
-Igen,
sőt még annál is furcsább…- néztem kétségbeesetten, mert akörül jártak a
gondolataim, hogy nem-e egy bosszúszomjas vámpír akar engem darabokra szedni és
ez lenne számára a vicces „előjáték”.
-Ne
aggódj, minden rendben lesz, meg aztán, ha el is mész, nem biztos, hogy
felismernek majd…- néz rám Tia sokat sejtető arccal.
-Hogy
érted?- néztem rá értetlenül, de mikor megláttam az álarcot, amit a keze között
szorongat, minden tisztává vált. – Tia azt hiszem, van egy ötletem…- néztem rá
sejtelmesen.
A bál már
javában megkezdődött mikor mi hárman is belibbentünk, na meg persze Kol aki
egészen idáig hűségesen tartott velünk. A ruháink nagy feltűnést kelhettek,
mert mikor betettük a lábunkat a terembe – ami mellesleg óriási volt – minden
szem ránk szegeződött. Habár jobban belegondolva, ami is nagyon
figyelemfelkeltő volt, mikor Torrie belépéskor azt kiáltotta, hogy mi? Olyan hangosan, hogy szinte láttam a
csillárt beleremegni a plafonon. Nem igazán értette, miért kell neki is
„beöltözni”. Egyrészt bele kell olvadnunk a tömegbe, mondjuk e téren már el is
buktunk… másrészt pedig látni akartam, hogy áll rajta a babarózsaszín
masnikkal. Miután mind elvegyültünk és szétváltunk, hogy felderítsük a
„terepet” úgy éreztem, mintha valaki követne engem. Folyamatosan hátra
pillantgattam, kezdtem azt érezni, hogy megőrölök, vagy esetleg a vöröském
megmérgezett, amíg nem figyeltem oda. Éppen az egyik bájos asszonnyal
beszélgettem, próbáltam rá figyelni, de nem hagyott a tudat, hogy valaki engem
bámul valahonnan.
-Elnézést!- húztam fel a
szoknyát, hogy egy lépéssel arrébb tudjak menni. Éppen belekortyoltam volna a
pezsgőbe mikor valaki hirtelen megjelent előttem. A szívbajt hozta rám, még a
pezsgőt is félrenyeltem. Arca teljesen be volt fedve és nem tudtam felismerni,
hiába is fürkésztem az arcának vonásait. Egy pillanatig mintha álltunk volna
egy szó nélkül egymással szemben, aztán erős karokat éreztem a derekam köré
fonódni.
Egy helyben álltam még is
suhantam, a körülöttem lévő dolgok, mind egy pillanat alatt lábat növesztettek
és egy szempillantás alatt elmozdult minden az eredeti helyéről. Mikor pedig
végre megszabadultam a kezektől egy szobában voltam. Az ismeretlen férfi pedig
feljebb tolta az álarcát. Ő volt!
-Te… te… te idióta!- löktem rajta
egy kicsit, ő pedig úgy tett mintha bármilyen fájdalmat is okoztam volna neki
ezzel a mozdulatommal.
-Kérlek, mond, hogy nem élvezted,
hogy a karom között suhanhattál ide!- jött közelebb és a szemeiben láttam egy
huncut csillogást, csak ugyanúgy, mint az első találkozásunkkor.
-Nem!- löktem el magamtól.
-Jól van édesem, hagyjuk az
előjátékot, mondd, mit keresel itt… tudom, hogy megtetszettem, de ezért
átutazni értem a fél kontinenst…
-Te beképzeld idióta, ne gondold,
hogy egy métert is miattad tettem idáig, azt sem tudtam, hogy itt vagy! –
mondta mérgesen.
-Persze… de térjünk is a
lényegre, édes… mit keresel itt? – nézett mélyen a szemembe.
-Nem hinném, hogy bármi közöd
lenne hozzá! – mondta bátran, közben teljesen megfeledkeztem arról, hogy egy
vámpírral veszekszem, aki bármelyik pillanatban kitépheti a torkom. Álltam a
sötét pillantását, de az egyik pillanatban még a stabil lábaimra nehezedve
szemeztem vele, a másikban pedig már rám nehezedve fogott le, hogy még csak a
karom se tudjam mozgatni. Minden erőmmel tiltakoztam volna, de nem volt elég.
-Na, most édesem, hogy látod,
melyikünk van fölényben, felelj néhány egyszerű kérdésemre… Kezdjük azzal, hogy
mit csinálsz itt Londonban? – nehezedett rám, és közben a keze még mindig
erővel volt ez enyémhez szorítva. Viszont egyre közelebb jött hozzám, és
láttam, hogy nagyon élvezi, hogy azt tehet, amit akar, mert úgy sem tudom
meggátolni.
-Nem hinném, hogy illik egy
hölggyel így elbánni…
-Hölgy? – nézett rám nevetve. –
Édesem, még csak kétszer láttalak, de rögtön, ahogy ma láttalak befáradni ide,
hogy ez nem a te stílusod, aranyom…
-Rendben, igazad van, de hagyd
abba a becézgetést- rángattam meg a karom, abba a sikertelen álomba dédelgetve
magam, hogy végre ki tudok szabadulni a karmai közül. – Engedj el! -
visítoztam.
Közelebb hajolt hozzám, az ajkai
alig, ha egy centire voltak az enyéimtől, sosem voltam jó matekból, de ezt a
becslést még be mertem vállalni. A szemeiben a csillogás megint megjelent, de
lassan kezdte behunyni a szemeit. Az ajkai elnyíltak, a kezeim ugyan még mindig
béklyóban voltak, d e a szorítás már szinte simogató volt. Az ajkai majdnem az
enyémekhez értek, így voltunk, nem csókolóztunk, és csak egy pillanat volt,
mert hirtelen visszahúzódott. Elkezdett elhúzódni, és ezt a pillanatot
kihasználva sikerült beledöftem egy karót az eddig erősnek hitt karjába.
Amíg ő fetrengett nekem sikerült
kimenekülni. A szememmel Tiát kezdtem keresni, de egészen más fogadott. A nép
meg volt vadulva, sikoltoztak, és akkor rájöttem, hogy miért is… A rendellenes vámpírok…Itt
vannak…
Ennyi lenne ^^ Reméljük tetszett!!!
Bye:
Bogi
